Pedagógusok Tudományos Konferenciája
Keresztény értéken alapuló nevelés, avagy „Miben higgyen a gyermek?”
2022. április 21 – 22.
“A keresztény hit egy közösség ölén születik és növekszik. Az iskola azért tanít, hogy neveljen, vagyis hogy belülről alakítsa az embert. Ezért elkerülhetetlen, hogy az iskola – burkoltan vagy kifejezetten – valamely határozott világnézetre hivatkozzék. Ez beletartozik minden választás belső történésébe. Az iskolának, mint nevelő intézménynek kifejezett feladata, hogy feltárja a műveltség erkölcsi és vallási dimenzióit. Erkölcsi szabadság csak az abszolút értékekkel kapcsolatban lehetséges: ezektől függ az ember életének értelme és értéke.”
Dr. Sávai János
A sepsiszentgyörgyi Csipike Napköziotthon és a Vadvirág Egyesület első alkalommal szervezi meg a Keresztény értéken alapuló nevelés, avagy „Miben higgyen a gyermek?” című tudományos konferenciáját.
Több mint egy évtized keresztény nevelésben szerzett szakmai tapasztalatára támaszkodva, egy olyan rendezvényen való részvételre hívjuk az érdeklődőket, ahol a keresztény oktatás és nevelés általános kérdéseiről beszélünk. A konferencia meghívottjai előadásaikban a keresztény szellemiség, érték szerinti nevelés közösségformáló feltételeire mutatnak rá, lehetőségeit tárják fel, rávilágítanak a kisgyermek hitvilágára, a család, egyház, iskola szerepére a vallásossá nevelés folyamatában. Ennek tapasztalati hátterét olyan óvodapedagógusok, tanítók mutatják be, akik több év katolikus csoportban, osztályban folytatott oktató – nevelő tevékenységük során megfigyelték ennek jótékony hatását a közösségre, a gyermekekkel együtt megélték a Jézushoz tartozás valóságát és örömét. Olyan szakmai rendezvény, ahol elméleti és gyakorlati válaszokat kapunk arra, hogy hogyan lehet a vallásos élet hagyományainak megfelelő pedagógiai eszközökkel kiegészíteni az általános óvodai, iskolai programokat, hogy a keresztény óvodapedagógusok, tanítók tudatosan alkalmazzák mindazon pedagógiai erényeket, amellyel hitelesen megvalósíthatják a keresztény alapelvek szerinti nevelést.
Plenáris előadók: Dr. Oláh Zoltán, Dr. Kondor Ágota, Dr. Nemes István, Török Bernadett, Dr. Sávai János, Ft. Ilyés Zsolt, Ft. Dávid György.
A konferencia záró szentmiséjét Ft. Takó István celebrálja.
A konferencia témakörei:
Franz Kett Pedagógia gyakorlati bemutatása:
Workshop:
Célcsoport: óvodapedagógusok és tanítók
Jelentkezés: 2022. április 11.
Részvételi díj: 120 lej
A részvételi díj tartalmazza a csütörtöki (április 21.) vacsorát és a pénteki (április 22.) ebédet.
Helyek száma: 80
Jelentkezési lap: https://docs.google.com/forms/d/1Luff5bHWrPjw31CwzyJzdO3e1Kg4KCJ-5kvOkBv5FyQ/edit
A konferencia részvételi díjának kifizetésével kapcsolatos adatokat és a kifizetés határidejét az érvényes jelentkezést visszaigazoló levélben fogjuk közölni, a jelentkezési határidő lejárta után. A résztvevői minőség a részvételi díj kifizetésének bizonylattal történő igazolása után válik érvényessé.
Helyszín:
A konferencia szervezői:
A konferencián való részvételért igazolást állítunk ki. A távolról érkezők számára szállást biztosítunk. A résztvevők számára biztosítunk étkezést.
A konferencia programja:
Április 21.: 14,00 – 19,00 óra között
Április 22.: 9,00 – 17,00 óra között
Regisztráció: április 21., 13 – 14 között
Részletes programleírást visszaigazoló levélben küldünk.
SZERETETTEL VÁRJUK AZ ÉRDEKLŐDŐ ÓVODAPEDAGÓGUSOKAT ÉS TANTÍTÓKAT!
A konferencia felelősei: Csákány Andrea, Demeter Zsuzsanna, Fazakas Izabella, Ferencz Ágota,
Nagy Erzsébet, Szentes Réka, Török Melinda, Vizi Krisztina